A Király-Vill Kft 2000-ben alakult 100%-ban családi tulajdonnal.
Kezdetben kizárólag ipari és hűtéstechnológiai villamos szerelési munkákat végeztünk, azonban 2003-ban bővítettük tevékenységi körünket villamos anyag kereskedelemmel, valamint villamos berendezések gyártásával.
Vállalkozásunk jelenleg 34 főt foglalkoztat állandó jelleggel, ebből kereskedelmi tevékenységet folytat 12 fő, 22 fő pedig a kivitelezéseinken tevékenykedik.
Berendezéseink nagy része saját tervek szerint készül, de kész tervek alapján is vállalunk gyártást. Vállalatunk felépítésénél arra törekedtünk, hogy a villamos ipari területek minden szegmensét megbízható és tapasztalt szakemberekkel tudjuk kiszolgálni. Ennek okán képesítésekkel rendelkezünk a normál építőipari erős- és gyengeáramú villamos kivitelezésen és műszaki ellenőrzésen túl, a robbanásveszélyes területeken történő elektromos munkavégzésre, karbantartására és kivitelezésére.
Cégünk működése a mai villamosiparban megszokott alapokon nyugszik, a projektek kivitelezését saját létszám irányítja és ellenőrzi (felelős műszaki vezető), az elektromos szerelést pedig magyar alvállalkozók végzik.
Kivitelező munkatársaink egy része, állandó jelleggel dolgozik a hatvani Robert Bosch, illetve a gyöngyösi Procter and Gamble gyártósorai között.
Régi kereskedelmi egységünk, a Pesti út 10, ma már műhelyként funkcionál, ahol villamosmérnök és villanyszerelő kollégáink készítik a terveket és gyártják villamos berendezéseket.
Kereskedőink az ipari felhasználókat, berendezésgyártókat, kivitelezőket, és lakossági felhasználókat egyaránt igyekeznek kiszolgálni. Kereskedelmi hálózatunkat saját webshopunk létrehozásával igyekeztünk bővíteni, a minél korszerűbb és gyorsabb kiszolgálás végett.
Célunk a visszatérő Megrendelőink munkáiban való részvétel mellett új partnerek, üzleti lehetőségek felkutatása, hosszú távú, korrekt üzleti kapcsolat kialakítása.
Törekszünk a precizitásra, hatékony működésre, a vevői elégedettség maximalizálására, 2004 óta rendelkezünk ISO 9001 tanúsított minőségirányítási rendszerrel.